júl
22

Toledo

| Szerző: nyuszli* | 11:03 pm

Madridban töltött harmadik napunk egy kellemes belvárosi sétálóutcán töltött Starbucksolással (karamellás frapuccinoval) indult, majd én elhagytam az eredeti csapatot, hogy Dórival és Zolival felfedezzük Toledót és sikerüljön apukámnak toledói tőrt venni :)
Miután a busszal eljutottunk Toledóba úgy döntöttünk, hogy egy ebéddel indítunk. A főtér mellett találtunk egy helyiek által kedvelt kis helyet, ahol a két fogásos ebédhez egy üveg bort is adtak, és tekintve, hogy nagyon meleg volt és tűzött a nap, sikerült kicsit becsiccsentenünk. Lehet, hogy ennek köszönhetően (vagy egyszerűen a hely varázsának köszönhetően) teljesen spontán úgy döntöttünk, nem elég nekünk egy nap, hanem inkább ott alszunk egy estét. Természetesen senki nem beszélt angolul, úgyhogy ismét csak kézjelzésekkel sikerült kommunkálnunk (már nagyon megy), de sikerült egy aranyos kis panziót találnunk elég olcsón. A városka egyébként gyönyörű, hangulatos, egy dombon található, körbeveszi egy folyó, aranyos hidakkal és kastélyokkal mindenfelé. A házak és az utcák pontosan ugyanúgy néznek ki, mint amikor megépültek, a városfal is sértetlen. Egészen úgy éreztem magam, mint Rómeó és Júlia korában :) Este még hangulatosabb volt a kisváros, az utcák teljesen csendesek voltak. Kiültünk egy kis térre iszogatni és már szinte láttam magam előtt, ahogy Rómeó udvarol az ablakon kihajoló Júliának... :) A kis utcák és terek nagyon elbűvölőek voltak az esti fényben! Másnap sikerült választanom egy igazi toledói tőrt apukámnak, bár ezt megelőzte milliónyi tőrösbolt végignézegetése...még szerencse, hogy Zolinak nagy szenvedélye a kés, bicska, tőr és egyéb ilyen szerszámok, így örömmel jöttek velem Dórival nézelődni ilyesmit. Az ebédet ugyanabban a kis étteremben ejtettük meg, persze ugyanúgy megittuk hozzá egy üveg bort, végül még vettem egy toledói kis fülbevalót és jöttünk is haza Albacetébe.

Tegnap este nemzeti estet tartottunk a házban. Mindenki készített valamilyen nemzeti kaját, mi palacsintát csináltunk, mivel pirospaprikát nem nagyon lehet itt kapni, illetve 20 főre nehéz lett volna bármit kitalálni. Természetesen a magyar csapat 9 helyett 10-re készült el a kajával, készülődés közben sikerült egy kicsit kiborítanom a lekvárt, úgyhogy még ragadtunk is közben, de sebaj :D (és ráborítottam kicsit az Adri nadrágjára is, amiért még egyszer elnézést kérek, remélem kijön...) A kanadai srác teljesen transzba esett a palacsintánktól. Neki apai ágon magyarok a nagyszülei, és a nagymamája csak ritkán süt neki palacsintát, pedig az a kedvence... legalább 10x megdícsérte! :) Szinte az összes elfogyott, elég nagy sikerünk volt :) Amúgy a srácot Nagy Lajosnak hívják, de Kanadában úgy ejtik ki a nevét, hogy "Nadzsi Luiz" :D
Szerintem a mexikói fűszeres-húsos szósz volt a lefinomabb, de a török kaja és a holland sem volt rossz. Az előbbi valami tésztába tekert petrezselymes sajtos cucc volt, az utóbbi pedig gombás-rizses dolog. :) Majd kipukkadtunk, annyira teleettük magunkat, de azért iszogatni még bírtunk egy kicsit ;) elég jó lett a hangulat...mindannyian kiültünk a teraszra és zenét hallgattunk, meg megbeszéltük a legfontosabb pletykákat, hogy ki a meleg és ki kivel kavar, miközben máshol másik barátnője van, meg egyéb fontos dolgok :D Közben elbúcsúztattuk Mestit és Pipkót, mert ők tegnap elindultak haza Magyarországra a hajnal hármas busszal. Dóriék is elég korán lefeküdtek, nekem kb 4-5 körül sikerült elaludnom. Szóval egész jól sikerült az este :)

Ma megnéztük Albacete belvárosát, nagyon kis szép. Még a késmúzeumba is bementünk (Zoli kedvéért)... A mai nap eredménye egy új rövidnadrág :)

Pusz Nektek kedves kis Olvasóink :D


 

A bejegyzés trackback címe:

https://quepasa.blog.hu/api/trackback/id/tr862169724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása