No megérkeztünk Albacetébe, hulla fáradtan és koszosan. El sem hiszem, hogy végre tényleg itt vagyunk... Elég mozgalmas és fárasztó volt ez a mai nap. Ott kezdődött, hogy a reptéren éjszakáztunk, ahol nem igazán sikerült aludnunk, mert a légkondi miatt iszonyatosan hideg volt, még dzsekiben és kardigánban is ott vacogtunk. Külön élmény volt, hogy egy hajléktalan (vagy vmi annak tűnő szerzemény) a mi ülésünket találta be alvás céljából. Szaga ugyan nem volt, de mégsem volt túl szívderítő az élmény, főleg miután akaratomon kívül végignézhettem, ahogyan legnemesebb testrészét perceken keresztül vakarássza (nem néztem percekig, de van perifériás látásom is). Aztán hajnali 4 körül becsekkoltunk, már alig álltunk a lábunkon mire sikerült feljutnunk a gépre. Ahogy megtaláltuk a helyünket, engem fejbevert a felismerés, hogy ki mellé sikerült jegyet váltanunk... egy magyar csaj volt, aki már korábban a segítségünket kérte, mert nem tudta használni a telefonját - de ez lényegtelen is. Viszont ugye a több mint két órás utat az ő társaságában voltunk kénytelenek eltölteni. Róla tudni kell, hogy retteg a repüléstől, ezért a gépre már talaj részegen szállt fel, erre még ott ráhúzott 4-5 vodkát, úgyhogy mit is mondhatnék... nem volt túl szűkszavú. Azt terveztük, hogy majd az ót alatt alszunk egy kicsit, de ez nem jött össze, mert a csajnak egész úton be nem állt a szája. Egészen konkrétan időnként elordította magát, hogy bikicsunáj, a többi utast zaklatta, a mögöttünk ülő szemüveges hapsit elnevezte Dexternek a Dexter laborítóriumából, el akarta venni tőle a szemüvegét - a hapsi persze egy szót nem értett az egészből. Elmesélte, hogy rúdtáncos, alvilági figurákkal hozta eddig mindig össze az élet, akik egyébként el is tartották, ha arról volt szó. Megmutatta az alkarját, ami sebhelyekkel és csikknyomokkal volt tele. Ha feszült, így nyugszik le... Aztán végre leszálltunk, és elbúcsúztunk a leányzótól.
Felszálltunk a vonatra a 30 kilós bőröndökkel a nyakunkban, már sírni tudtam volna a fáradtságtól, beállt mellénk egy öreg bácsi, és ahogy elindultunk, rázendített tangóharmónikán vmi spanyolos dallamra, azt hittem, szétszakad a fejem. Rékával egymásra néztünk, és kínunkban már tényleg csak röhögni tudtunk - de azt nagyon.
Aztán odaértünk a vonatállomásra, ahol jegyet kellett váltanunk Valenciába, majd Albacetébe. A vonatút Valenciába nem volt jó, kényelmetlen volt és ismét baromi hideg, viszont Albacetébe már nagyon jó volt, kaptunk kaját, kávét, sört :D Túl hideg sem volt, szóval ez a része szupi volt.
És végül nagy megelégedéssel nyugtáztuk, hogy a szállásunk baromi jó, főleg a tavalyi állapotokhoz képest. 4en leszünk egy blokkban, de mindannyiunknak van külön szobája, a blokkhoz tartozik 2 fürdő, egy nappali és egy konyha. És tiszta... El sem akartuk hinni. Aztán most lehet, hogy megyünk valamerre, úgyhogy mára zárom is soraim :)
